Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2012. november 5.

Gömbösített testnevelés – csb 8. játékhét

Újabb váratlan eredmények borzolták a kedélyeket, és a gömb sem talált el sok mindent. Egyedül az Elastron–Tömör kimenetele volt szinte pontos (17–13 helyett 18–12 lett). Meglepetés a GAMAX nagy arányú veresége (8–22) a FÉSZEK ellen, amivel kissé nyíltabb lett a bajnoki címért folyó küzdelem, azonban a lapzártánk után rendezett GAMAX–Dumbovich dönthet sok mindenről. Előbbi sikere vagy akár egy szoros meccs is bajnoki címet érhet, míg utóbbiak nagyobb győzelem esetén reménykedhetnek.
Scharnitzky Péter
2012. november 4.

Útelágazás – csb I/B 7. forduló

Útelágazáshoz érkeztünk: befejeződött a bajnokság első szakasza az I/B osztályban. Az alábbi, nagy IMP-forgalmú partikon is múlhatott, hogy mely csapatok koncentrálhatnak a feljutásra, és melyeknek kell a kiesés elkerüléséért küzdeniük a továbbiakban.
Gulyás Dániel
2012. október 27.

Gömbösített testnevelés – csb 7. játékhét

Újabb fordulón, egy kis szüneten és számos meglepetésen vagyunk túl. A szétválás előtti utolsó forduló következik a középső osztályokban, szóval már csak emiatt is izgalmas hét elé nézünk. A gömb is így látja.  
Varga István
2012. október 22.

Egy kihagyott lehetőség - parti az Ecsed utcából

Egy időben gyakran játszottam az Ecsed utcai klubversenyeken, s hosszabb szünet után az utóbbi hetekben néhányszor ismét arra jártam. Partnerem mostanában Sebes Gábor, a vele való játék pedig kellemes, sőt, néha kifejezetten élvezetes.      
Koltai Gábor
2012. október 19.

Osztálytalálkozó – csb 6. forduló I/A, I/B

Kedden az I/B osztályba ültem le kicsit kibicelni. Azt kellett tapasztalnom, hogy ott is elbánnak a kiosztott 52 lappal – és nem is akárhogyan… Már az első partiban megmutatkozott az I/B mezőnyének ereje.    
Gulyás Dániel
2012. október 14.

Gömbösített testnevelés – csb 6. játékhét

Épp a közepén járunk, előtte öt forduló, utána is. De csillagos ötöst csak a gömb kap, mert sok meccset eltalált…    
Koltai Gábor
2012. október 12.

A-tallózó – csb I/A 5. forduló

Volt néhány érdekes leosztás ebben a csapatbajnokság ötödik fordulóban (is) – talán érdemes megemlíteni egyet-kettőt közülük.        
Gulyás Dániel
2012. október 7.

Gömbösített testnevelés – csb 5. játékhét

Már közeledik a csapatbajnokság félideje, néhány csapat jelentős pontmennyiséget szerzett, azonban semmiképp sem mondható lefutottnak az osztályok küzdelme.    
Szokoly Gyula
2012. október 6.

Egy érdekes szlem

A következő lappal találtuk magunkat 6 szanban (a sokkal nyugisabb 6 káró helyett): www.bridgebase.com/tools/handviewer.html
Gulyás Dániel
2012. szeptember 30.

Gömbösített testnevelés – csb 4. játékhét

Lassan alakulnak minden osztályban az erőviszonyok, de még nagyon messze a vége. Lássuk, mit láttunk a gömbben a következő fordulóról!